Véda II.

Az előbbi magyarázat kicsit talán könnyebben megközelíthető formában:

- Nem láthatod azt, aki a látást látja, nem hallhatod azt, aki a hallást hallja, nem értheted meg azt, aki a megértést megérti, nem ismerheted meg azt, aki a megismerést megismeri.

Vagyis mindig az Én lesz, aki az első. Mindig az Én jelenik meg először. Nem lehet hozzá visszalépni anélkül, hogy megjelenne a cselekvőség állapota, a kettősség.

Véda I.

Találtam a Védákban egy egész korrekt magyarázatot arról, hogy miért nem ismerhető meg racionális elmével a végső igazság:

- Nem lát és nem látható, nem hall és nem hallható, nem ért és nem érhető, nem ismer és meg nem ismerhető. Nincs rajta kívül senki, aki lát, aki hall, rajta kívül senki, aki ért, aki ismer. Ez a te lelked, a belső kormányos, a halhatatlan.

Téves azonosulás

M: Az ember – elfelejtve valódi természetét, hogy a tökéletes tudatosság-éter – tudatlansága által tévedésbe kerül és a testtel, stb. azonosítja magát, és önmagát a hatalmas tömeg jelentéktelen tagjának tekinti. Ha azt mondják neki, hogy ő az egész univerzum teremtője, akkor kigúnyolja az ötletet és visszautasítja az útmutatást.

A tapasztalatok vizsgálata

T: Hogyan vezethet valótlan dolgok vizsgálata a valóság felismeréséhez?
M: A valótlan takarókat el kell távolítanunk, hogy leleplezzük a bennük rejtőző valóságot. Ezek káprázatként jelennek meg a valódi Önvalón. Meg kell vizsgálnunk őket és tisztán kell lássuk valótlanságukat, így a szubsztrátumuk megismerhető, amely a tiszta valóság. A káprázatszerű díszes ruházat vizsgálata nélkül a szubsztrátumuk – mely a valóság – nem található meg. Van olyan ember a világon, aki megtalálta a kötelet a látszólagos kígyó – mely csak a kötélen megjelenő káprázat és valótlan – megfigyelése és természetének vizsgálata nélkül? Vagy van olyan, aki kutatta a káprázatszerű kígyó természetét, de mégsem fedezte fel, hogy szubsztrátuma a kötél? Senki.

Vágyak

M: Semmilyen tárggyal kapcsolatos érzelem sem maradandó. Ami most örömteli, az nemsokára átadja helyét egy még örömtelibbnek. Az örömnek különböző szintjei vannak és tárgyai cserélődnek. A tárgyakban lelt öröm szeszélyes és nem szilárd. Ez csak akkor lehetséges, ha az öröm az illető káprázatából születik és nem a tárgy belső értékéből. Láthatod, ahogy a kutya a száraz, velőtlen csontot addig rágja, ameddig kiserken a vér a szájában lévő sebekből, azt a csont velőjének tulajdonítja és ezzel nem tekinti a vért saját részeként. Aztán keres magának egy hasonló csontot, eldobja a szájában lévőt és felveszi a másikat. Ugyanezen a módon az ember saját boldogsággal teli természetét képzelgése megvetendő tárgyaira aggatja és hibásan örömét leli bennük, mivel az öröm nem azok természete. Tudatlansága miatt az ember a tárgyakat örömtelinek gondolja, pedig azok természetük szerint fájdalmasak. Ez a látszólagos öröm nem maradandó egy tárgyban, hanem gyakran vált egy másikra. Átmeneti, különböző fokozatai vannak és nem abszolút, viszont az Önvaló öröme nem ilyen szeszélyes. Ha az ember el is veti a testet, stb., ez az öröm az Önvalóban akkor is fennmarad örökké, ezért abszolút. Tehát az Önvaló a legfelsőbb üdvösség, szat-csit-ánanda természete megállapítást nyert.
T: Ez a három – lét, tudat, üdvösség – az Önvaló minőségei vagy természete?
M: Ezek nem minőségek, hanem maga az Önvaló. Ahogy a hő, fény, pirosság a tűz természete és nem a minőségei, úgy a lét, tudat és az üdvösség az Önvaló természete.

Felejts el mindent egy pillanatra

Ráma: El kellene felejtenem mindent?
Vászista: Pontosan. Felejts el mindent és maradj olyan, mint a fa vagy a kő.
Ráma: Az eredmény a pangás lesz, mint amilyen a kőben vagy a fában van jelen.
Vászista: Nem így van. Ez mind illúzió. Ha elfelejted az illúziót, akkor megszabadulsz tőle. Lehet, hogy ez pangásnak tűnik, de maga az üdvösség leszel. Értelmed összeszedett, tiszta és éles lesz. Anélkül, hogy belekeverednél a világi életbe, mégis tevékenynek tűnsz mások számára, de eközben Brahman üdvössége maradsz boldogságban. Az ég kék színével ellentétben ne engedd, hogy a világ illúziója feléledjen a Tudatosság-Önvaló tiszta éterében. Ennek az illúziónak az elfelejtése az egyetlen módszer az elme elpusztításához és az üdvösségként létezéshez. Síva, Visnu vagy akár maga Brahman utasítson is téged, az önmegvalósítás nem lehetséges e módszer nélkül. A mindenségről való megfeledkezés nélkül az Önvalóként megszilárdulás nem lehetséges. Tehát felejts el mindent!”
T: Nem túl nehéz ez?
M: Bár nehéz a tudatlannak, nagyon könnyű annak a néhánynak, aki képes a megkülönböztetésre. Soha ne gondolj semmire, csakis az osztatlan, egyedüli Brahmanra! Ennek hosszantartó gyakorlásával könnyedén el fogod felejteni a nem-ént. Nem lehet nehéz csendesnek maradni, ha nem gondolsz semmire. Ne engedd, hogy gondolatok bukkanjanak fel az elmében, mindig Brahmanra gondolj! Ennek hatására minden világi gondolat el fog tűnni és csak Brahman gondolata marad egyedül. Amikor ez szilárddá válik, akkor még erről is feledkezz meg, és anélkül, hogy azt gondolnád „Én vagyok Brahman”, egyszerűen csak legyél Brahman! Ezt nem lehet nehéz gyakorolni.
Most pedig bölcs gyermekem, kövesd ezt a tanácsot! Törölj ki Brahmanon kívül minden gondolatot! Ennek gyakorlásával elméd kialszik, elfelejtesz mindent, és a tiszta Brahman maradsz.

Álom - Ébrenlét

M: Álomban az álmodó látja apját, aki rég halott. Bár az apát önmaga jeleníti meg – mint álombéli illúziót –, az álmodó úgy érzi, hogy az a valaki az apja, ő pedig a fia és azt hiszi, hogy örökölte apja tulajdonait, ami ismét csak saját teremtménye. Nézd hát, hogy alkot az álmodó egyéneket és dolgokat, összefüggésbe hozza önmagát velük és azt gondolja, hogy ezek már korábban is voltak és ő jött később.

Jóga Vászista 1

Bármi, ami látható, az nem valós.

Az illúzió forrása

T: Hogyan lehet a nem-én maga az Önvaló, attól nem különböző?
M: Az Önvaló mindennek a forrása. A hatás nem különülhet el az októl. Nem látjuk őket egymástól teljesen különbözőnek. Az Önvaló azonos mindennel, mivel mindennek az oka. Semmi sem különbözhet tőle.
64-66. T: Hogyan lehet az Önvaló mindennek a forrása?
M: Mivel ő mindennek a látója, ezért mindennek az eredete is.
T: Hogyan lehet a látó a forrás?
M: Minden illúzió esetében a látó jelenléte a kiváltó ok. Amikor a gyöngyházat ezüstnek látjuk, akkor a kiváltó ok nem más, mint a látó. Hasonló a helyzet az összes álomképpel: csak az álmodóban van jelen a forrásuk. Ugyanez történik az ébrenléti állapot világának illúziójával is, az ok a látó jelenléte kell, hogy legyen.

Az elme

M: Bölcs gyermekem, hagyd el az elmét, ami csak egy korlátozó társ, létrehozza az elkülönültség érzetét, amely hatására felbukkannak a születés és halál körforgásának mérhetetlen szenvedései, és ismerd fel Brahmant!
T: Mester, hogyan oltható ki az elme? Nem nehéz ezt véghez vinni? Nem túl hatalmas, nyugtalan és imbolygó? Hogyan lehet az elmét feladni?
M: Az elme feladása nagyon könnyű. Olyan, mint szétmorzsolni egy törékeny virágot, kiszedni a vajból egy hajszálat vagy pislogni a szemeddel. Ne kételkedj e felől! Egy önuralommal rendelkező, eltökélt keresőnek, akit nem bűvölnek el az érzékek, hanem szilárd vágytalanság fejlődött ki benne egyformán minden külső dolog iránt, az a legkisebb nehézséggel sem kerülhet szembe az elme feladása során.
T: Hogyan lehetne ilyen könnyű?
M: A nehézségre vonatkozó kételyek csak akkor bukkannak fel, ha van egy elme, amelyet el kell hagyni. Az igazat megvallva, elme nem is létezik. Amikor azt mondjuk a tudatlan gyermeknek, hogy „Vannak szellemek”, akkor a gyermek könnyen a becsapás áldozatává válik és elhiszi a nem létező szellemek létezését és a félelem, szenvedés és aggodalom alanya válik belőle. Hasonlóképpen az érintetlen Brahmanban azzal, hogy elképzelünk dolgokat, amelyek nincsenek – ez és az formájában – egy elme néven ismert hamis entitás bukkan fel, amely valósnak és működőképesnek tűnik és megjelenik, mint ez és az. Ellenőrizhetetlennek és hatalmasnak tűnik az elővigyázatlan számára, de az önuralommal és a megkülönböztetés képességével rendelkező keresőnek – aki ismeri az elme természetét – könnyű lemondani róla. Csak az a bolond gondolja azt, hogy ez a legnehezebb dolog, aki tudatlan az elme természetével kapcsolatban.

A bölcs

M: Két barát egymás mellett alszik. Az egyik álomtalan alvásban pihen, míg a másik azt álmodja, hogy a barátjával utazik. Bár nyugodtan pihen, ez az ember mégis tevékenynek tűnik az álmodó számára. Hasonlóképpen, bár tétlen marad az abszolút tudatosság üdvteljes étereként, a bölcs tevékenynek tűnik a tudatlanságban élőknek, akiket mindig foglyul ejtenek a nevek és formák. Most már világos kell legyen, hogy a tiszta Önvalóként létező, beérkezett bölcs nem vesz részt semmilyen tevékenységben, csak úgy tűnik, mintha így lenne.

Minden objektív tudás káprázat

M: A tapasztalat magában foglalja az illúziót. Egyik sem létezhet a másik nélkül. Ha nincs jelen tárgy, akkor a tapasztalás sem lehetséges. Minden objektív tudás káprázat. Brahmanban nincs kettősség. Természetesen minden név és forma a tudatlanság következménye és káprázatként jelenik meg Brahmanon.

Fogság és szabadulás

M: Az álom alanyának éhsége csak álom-étel által elégíthető ki. Egyik ugyanolyan valótlan, mint a másik, de a célnak megfelel. Hasonlóan, a tudás valótlan, de a célnak megfelel. A fogság és szabadulás csak a tudatlanság képzetei.

„Semmi sem teremtetett és pusztult el, nincs fogság vagy szabadulás, senki sem fogoly és senki sem vágyik a megszabadulásra, nincs törekvő, nincs gyakorló, nincsenek beérkezettek. Ez a végső igazság.”

A világ illúziója

M: Az elme hajlamai kicsíráznak, amint a szunnyadó erő elmeként jelenik meg. Majd növésnek indulnak, mint a fák és megformálják az univerzumot. Az elme játszadozik hajlamaival, ezek gondolatokként emelkednek fel és az univerzumként nyilvánulnak meg, melyről így könnyen belátható, hogy csak egy álomkép.

Tiszta lét

M: A Védák azt mondják, hogy „A teremtés előtt csak tiszta lét volt.” A Jóga Vászista is segít ezt megérteni.
T: Hogyan?
38. M: „A feloldódásban az egész univerzum szétbomlik, csak az egységes valóság marad mozdulatlanul, túl a szavakon, gondolatokon. Az se nem sötétség, se nem fény, mégis tökéletes, elmondhatatlan, leírhatatlan, de mégsem üres” mondja a Jóga Vászista.

Káprázat

M: Habár az ember a változatlan, alaktalan, legfelsőbb, üdvteljes, kettősség nélküli Önvaló, mégis cselekvőnek, tapasztalónak és kezekkel, lábakkal rendelkező testnek gondolja magát. Külső tárgyként kezdi szemlélni ezt és azt a dolgot és így becsapja önmagát. Az a téves hit, hogy külső univerzumként értékeljük, és ezzel elfedjük a kettősség nélküli valóságot, ez a kivetítés, ami maga a káprázat.

Valóság

Valójában nincsen születés, sem halál. Nincs, aki megszülessen, vagy meghaljon.
T: Akkor mi létezik?
M: Csak a kezdet, vég és kettősség nélküli, sohasem korlátozott, mindig szabad, tiszta, éber, egyedüli, mindenható üdvösség-tudat.

Hamis tudás

M: A tanú számára nem létezik tudatlanság. Ahol nincs tudatlanság, ott a tudás sem lehet jelen. Ki más, mint a „hamis én” lehetne a tudatlanság vagy a tudás alanya? Nyilvánvaló, hogy a tanúként szemlélődő Önvalónak – a szubsztrátumként, melyen a tudás vagy tudatlanság megjelenik – szabadnak kell lennie ezektől.