Vágyak

M: Semmilyen tárggyal kapcsolatos érzelem sem maradandó. Ami most örömteli, az nemsokára átadja helyét egy még örömtelibbnek. Az örömnek különböző szintjei vannak és tárgyai cserélődnek. A tárgyakban lelt öröm szeszélyes és nem szilárd. Ez csak akkor lehetséges, ha az öröm az illető káprázatából születik és nem a tárgy belső értékéből. Láthatod, ahogy a kutya a száraz, velőtlen csontot addig rágja, ameddig kiserken a vér a szájában lévő sebekből, azt a csont velőjének tulajdonítja és ezzel nem tekinti a vért saját részeként. Aztán keres magának egy hasonló csontot, eldobja a szájában lévőt és felveszi a másikat. Ugyanezen a módon az ember saját boldogsággal teli természetét képzelgése megvetendő tárgyaira aggatja és hibásan örömét leli bennük, mivel az öröm nem azok természete. Tudatlansága miatt az ember a tárgyakat örömtelinek gondolja, pedig azok természetük szerint fájdalmasak. Ez a látszólagos öröm nem maradandó egy tárgyban, hanem gyakran vált egy másikra. Átmeneti, különböző fokozatai vannak és nem abszolút, viszont az Önvaló öröme nem ilyen szeszélyes. Ha az ember el is veti a testet, stb., ez az öröm az Önvalóban akkor is fennmarad örökké, ezért abszolút. Tehát az Önvaló a legfelsőbb üdvösség, szat-csit-ánanda természete megállapítást nyert.
T: Ez a három – lét, tudat, üdvösség – az Önvaló minőségei vagy természete?
M: Ezek nem minőségek, hanem maga az Önvaló. Ahogy a hő, fény, pirosság a tűz természete és nem a minőségei, úgy a lét, tudat és az üdvösség az Önvaló természete.